
Egyesületünket elnökünk Molnár Arnold, csapatkapitányunk Mayer Zoltán képviseli senior kategóriában, valamint a felnőtt mezőnyben Koller Tamás áll az elrúgók mögé.
Szeretnénk sok sikert kívánni mindhármuknak valamint minden magyar játékosnak.
A döntő napra jó előjelekkel és bizakodva érkeztek játékosaink a Közel-keleti Sarjah golfpályájára.
A szombati záró napot délután kezdték a játékosok, a döntő flightok pedig az egész versenyt villanyfényben játszották.
Csapatkapitányunk Mayer Zoltán nagyon szoros küzdelemben szerezte meg a győzelmet és tudott diadalmaskodni a seniorok mezőnyében,megelőzve Marek Vitteket (Szlovákia) és az ugyancsak magyar Zsuppán Pétert.
Az első napon összeszorgoskodott (-2) eredményét másnap megduplázva (-4) összesítésben (-6) totál scoreral.
Így az eredménye legjobb magyarként az összetett tabella 10. helyére volt elég, ami óriás fegyvertény a világsztárokkal teletűzdelt,bombaerős mezőnyben.
Elnökünk Molnár Arnold megtartotta előkelő helyét a második napon is stabilan játszva a seniorok között 12. lett (+3) eredménnyel, míg Koller Tamás a terveinek megfelelően és az első naphoz képest hat rúgást is javítva feljött a 88. helyre ami megsüvegelendő teljesítmény (+14) rúgással első nemzetközi tornáján.
A hölgyek versenyében is magyar siker született:a UTE játékosa,Kuchta Dóra állhatott a dobogó legmagasabb fokára.
Szeretnénk hatalmas köszönetet mondani a szervezőknek Professional Footgolf Tour tagjainak, valamint Sharjah Emírségnek a golfpályának és természetesen szponzorainknak akik lehetővé tették számunkra, hogy ilyen magas nívójú tornán vehettünk részt.
Gratulálunk játékosainknak és minden helyezettnek.
Hajrá NIMRÓD Footgolf Sportegyesület